Tippmixtippek: 3 sportágból 4 pénteki ötlet
A jól ismert rovatban már reggel jelentkezünk néhány megfontolásra érdemes tippel. A mérkőzéseket, az ötleteket kizárólag a Tippmixkínálatból válogattuk össze, az események elé beírtuk a sorszámot. A meccsek bekerülnek az értékelő táblázatunkba, így ott ellenőrizheted a tippek hatékonyságát. A forma új, a szlogen a régi: fogadjunk, hogy nyersz!
03274. St. Pauli - FSV Frankfurt, 1 (1.60) - német másodosztály, 18:30A német másodosztály 22. fordulójának pénteki nyitónapján a St. Pauli a Frankfurtot fogadja. A hazaiak remek előjelekkel várhatják a találkozót, hiszen ha nem lenne elég eddigi bajnokságban mutatott teljesítményük (21 meccsen 10-6-5-ös mutató, 4. hely), az előző héten az éllovas Lipcsét fektették két vállra. Hazai pályán is meggyőző az alakulat, hiszen 10 mérkőzésen 6 győzelem, 1 döntetlen és 3 kudarc a mérleg. Vendégoldalon közel sem ilyen rózsás a helyzet, sőt, a frankfurtiakat csupán egy hely választja el a már osztályozós, 16. pozíciótól. A pillanatnyi forma sem túl bíztató, 4 bajnoki óta nyeretlen az alakulat, ráadásul ezeken összesen 1 pontot tudtak összegyűjteni Tomas Oral együttese. Szerintünk most sem sikerül gyarapítani őket, magabiztos hazai győzelmet várunk!
01559. Iserlohn - Augsburg, 4.5 gól felett (1.40) - német jégkorongbajnokság, 19:30Lassan megkezdődik a német hokiliga alapszakaszának hajrája, hiszen immáron 44 körön vannak túl a csapatok. Az Iserlohn 76 pontjával szinte már biztosan ott van a rájátszásban, de akár még a 2. kiemelést is van esélye megcsípni. Öt meccses nyeretlen szériát szakított meg a legutóbbi fordulóban, amikor a Straubing csapatát győzte le 3-2-re. Az Augsburg még küzd és 61 pontjával van esélye a legjobb 10-be kerülnie, hiszen a Hamburg csupán 1 ponttal van előtte. Szintén egy 5 meccses nyeretlen szériát szakított meg legutóbb, a Mannheim otthonában győztek kiélezett meccsen. Érdekesség, hogy a vendég Augsburgé az egyik legjobb támadósor a ligában, csak a Nürnberg lőtt náluk több gólt. Ugyanakkor övék a leggyengébb védelem, a 158 kapott gól rémesen sok. Az Augsburg 44 bajnoki meccséből 37 hozott legalább 5 találatot, idén egymás ellen háromszor játszottak és mindannyiszor összejött az 5 találat. Jó esélyt látunk erre péntek este is.
26658. Tours - Valenciennes, 2.5 gól alatt (1.50) - francia másodosztály, 20:00A francia másodosztályban két, a középmezőnyhöz tartozó csapat találkozik. A Tours áll jobban, 33 pontjával a tizedik. Otthon teljesen átlagos, statisztikája 4-4-4. A góllövés nem az erőssége, viszont a védelme stabil. 26 mérkőzésen a gólkülönbsége 25–23. A formája teljesen vegyes, nyert, kikapott, majd ikszelt az elmúlt hetekben. A Valenciennes 29 pontos, vendégként viszont feltűnően hatékony (5-2-6), és a hét elején bravúrral ismét idegenben nyert (Lens, 1–0). Formája ellenfeléhez hasonlóan szeszélyes, és szintén zárt futball jellemzi, gólkülönbsége 21–27. Szeptember végén fordított pályaválasztással 0–0 lett a végeredmény. Ma sem lesz három gól.
24775. Obradoiro Monbus - Laboral Kutxa, 2, hendikep -5,5 pont (1.50) – férfi kosárlabda Spanyol Kupa, 21:30La Corunában csapnak össze a kupáért a spanyol együttesek. Az Obradoiro Monbus helyzete egészen különleges, hiszen néhány hete még a legjobbak közt állt a tabellán, aztán hihetetlen zuhanórepülésbe kezdett: a legutóbbi 13 meccse közül 12-t elveszített. Múlt szombaton éppen a Hanga Ádámot is soraiban tudó Laboraltól kapott ki otthon 86-69-re.
Az Obradoiro (6-14-es mutatóval) már csak a 15. a bajnokságban, míg a baszkok a negyedikek, 16-4-gyel. Leegyszerűsítve a helyzetet akár azt is mondhatnánk, hogy a legrosszabb formában lévő spanyol csapat játszik Európa egyik legjobban pörgőjével, a Laboral Kutxa ugyanis néhány hét leforgása alatt legyőzte a CSZKA Moszkvát, a Real Madridot, a Barcelonát és a Valenciát. Péntek este kiütés lehet a vége, elképzelni sem tudjuk, hogy ne Hangáék jussanak be a legjobb négy közé.