Monizzal megindulhat a München
Kaiserslautern – 1860 München
Hétfő, 20:15 óra
Nem sokkal maradt le a feljutásról a Kaiserslautern, a negyedik helyen végzett a csapat. Idén hasonlóan a Bundesliga-részvétel kiharcolása a feladat az együttesnek. Ez azonban nem lesz egyszerű, hiszen több kulcsjátékos is távozottt a nyáron. Elsősorban a csatár Simon Zoller elvesztése nagy érvágás, de Fortounis, Bunjaku és Borysiuk is hiányozni fog. Érkezett ugyanakkor Philipp Hofmann a Schalkétől, illetve Tim Heubach a Frankfurttól, de több fiatal játékos is felkerült a felnőtt keretbe. Jelentősen nem gyengült meg a csapat, de nem lesz könnyű a feljutás. A felkészülési mérkőzéseken a könnyebbeket simán nyerte a Lautern, de kikapott a Mainztől is például.
Az 1860 München szintén a feljutás reményében vág neki a szezonnak, ám az ő sikerük nagyobb meglepetés lenne. Még úgy is, hogy a kispadra a Magyarországon jól ismert Ricardo Moniz ül. A holland szakember nem is tétlenkedett, magához csábította a Fradiból kitett Leonardót, leigazolta az Austria Vienna csaátárt, Rubin Okotiét, illetve a Monaco védőjét, Gary Kagelmachert. Mellettük megbízható játékosok jöttek még ingyen. Távozott viszont Yuya Osako a Kölnhöz, illetve Moritz Stoppelkamp, valamint Benjamin Lauth. Ők lehet, hogy hiányozni fognak. A barátságos meccseken egyre jobb lett a formája a Münchennek, július végén a Stoke-ot is leverték 2-0-ra.
Tipp
Kaiserslautern – 1860 München, mindkét csapat gólt szerez (1.80)A Kaiserslauterntől otthon minimum egy gólt el lehet várni, de mi arra számítunk, hogy Moniz mester támadófelfogása a vendégektől is gólt érhet, azaz szerintünk mindkét együttes be fog találni a mérkőzésen. Aztán ki tudja, lehet, hogy a pontokon is megosztoznak a felek.