Udvariatlan vendég a Fradi Pápán
Lombard Pápa - Ferencváros
Vasárnap, 16:30
Tragikusan kezdte az idényt Mátyus János csapata. A Pápa ugyanis úgy kapott ki nagyon simán 3-0-ra a Videoton otthonában, hogy egy félidőt emberelőnyben játszott. A távozó alapembereket nem sikerült pótolni, az érkezők többsége pedig meg sem üti még a magyar elsőosztály szintjét sem. Iszonyatosan nehéz lesz így még a bentmaradást is kiharcolni, nemhogy egy bajnoki címre törő Ferencvárost megállítani. A csapatnak a Vidi ellen nagyon helyzete sem volt, igazából csak Szűcs Lajos remek védéseinek és a kapufáknak köszönheti a gárda, hogy nem lett jóval súlyosabb vereség.
A Fradi már letudta “nyűgét”, azaz az európai kupaszereplést, simán esett ki sajnos a horvát Rijeka ellen. Innentől kezdve a fő célra, azaz a bajnoki aranyéremre koncentrálhat a gárda. A Kecskemét ellen sikerült is egy magabiztos győzelemmel indítani. Elől nagyon erős a Fradi, a Gera-Böde-Somalia trio egészen tetszetősen játszott össze, de Lauth is dobott a csapat játékán a becserélése után. Hátul viszont nem volt ennyire szilárd a zöld-fehér alakulat. A védők többször is hibáztak, akárcsak Dibusz kapus, aki gólhoz segítette a Kecskemétet. Ráadásul ezúttal Mateo Pavlovics nem játszhat eltiltás miatt. Helyette Batik Bence, vagy Nalepa ugorhat be a hírek szerint.
Tipp
Lombard Pápa - Ferencváros 2, európai hendikep -1 (2.05)A Ferencváros Thomas Doll vezetőedző szerint egyre jobb lesz. A Pápa szemlátomást gyengébb még a Kecskemétnél is. Ebből a két feltevésből nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a találkozó kimenetele. Mi erősen hiszünk abban, hogy a Fradi legalább két góllal legyőzi a Pápát.