Bevállalod? Ötszörös pénz két mérkőzéssel
Nagy szorzók, húzós oddsok: itt a helyed, ha nem félsz kockáztatni. Ebbe a csokorba kifejezetten merész tippek kerültek, de, amint tudjuk, bátraké a szerencse! Csípjünk meg együtt minél több kövér oddsot!
21265. Ingolstadt - Augsburg, 5.5 gól felett (1.85) - német jégkorongbajnokság, 19:30Az utolsó 7 forduló következik a német hokiliga alapszakaszában, a helyzet tehát élesedik. Az Ingolstadt 67 pontos, nagyon minimális esélye van odaérni a legjobb 6-ba, a mostani 7. helye viszont egyelőre nincs veszélyben, tehát jelen állás szerint pályára kell lépnie a nyolcaddöntőben. Érdekes módon idegenben erősebb mutatókkal bír a gárda, otthon negatív mérleggel áll (10-11). Támadásban elsődlegesen a 18 gólnál járó Irmenre, valamint a 28 gólpasszt számláló kanadai Buckra építkeznek. Az Augsburg 77 pontos, 9 pontra van a 4. helytől, ugyanakkor a Wolfsburg nagyon tapad rá. Remek formának örvend, hiszen legutóbbi három bajnokiját zsinórban behúzta, legutóbb 4-0-ra verte a 2. helyen álló Nürnberg csapatát. A két gárda 5.7-es és 5.8-as gólátlaggal áll, 26 illetve 23 bajnokjuk hozott eddig legalább 6 találatot. A fogadóirodák szerint nagyjából 50% az esély arra, hogy összejön a legalább 6 gól a meccs során, az egymás elleni mérleg és az over/under mutatók alapján viszont mi ennél nagyobb esélyt látunk rá, így van érték ebben a szorzóban.
16208. Vicenza - Salernitana, X (2.80) - olasz másodosztály, 20:30A Serie B-ben a 25. fordulót rendezik, és egyik alakulat sincsen még biztonságban. A házigazda a tizenhatodik 27 ponttal, a már kieső helyen álló Pro Verceli 25-nél tart. Otthon eddig nem nyújt félelmetes teljesítményt a piros-fehér együttes, statisztikája mindössze 2-6-3. A gárda nagyon gyenge támadósorral rendelkezik, hazai pályán a gólkülönbsége csak 6–9. A rosszabb rajt után a decembert rendesen megnyomta a csapat, háromszor nyertek egymás után, majd jött három döntetlen.
Szombaton aztán Bariban megtört a hosszú veretlenségi sorozat, a hajrában nyerték meg a mérkőzést a "kakasok". A salernói együttes 28 pontos, idegenben viszont nagyon nem megy a bordó-feketéknek: sokat döntetleneznek, nyerni pedig csak egyszer tudtak (Frosinone, 1–3), statisztikájuk 1-5-6. Az idén eddig minden kimenetelt játszottak már Codaáék: verték a Speziát, kikaptak a Hellasnál, majd otthon ikszeltek a Novarával. Ma mindkét csapatnak jó lehet az egy pont!