Tippmixtippek: 3 sportág, 3 meccs, 3.4-es odds
A jól ismert rovatban már reggel jelentkezünk néhány megfontolásra érdemes tippel. A mérkőzéseket, az ötleteket kizárólag a Tippmixkínálatból válogattuk össze, az események elé beírtuk a sorszámot. A meccsek bekerülnek az értékelő táblázatunkba, így ott ellenőrizheted a tippek hatékonyságát. A forma új, a szlogen a régi: fogadjunk, hogy nyersz!
24711. al-Qadisiyah - al-Ahli, 2 (1.40) - szaúdi bajnokság, 18:15A bajnoki címre hajtó al-Ahli a kiesőjelölthöz látogat csütörtök este a szaúdi élvonal 18. körében. A házigazda 17 pontos és mindössze 3 pont választja el a veszélyzónától. A kiesést az előző idényben is épphogy megúszták, akkor remek hajrával tudott bennmaradni az együttes. Messze még a bajnokság vége, de az eddig mutatott teljesítmény nem túl meggyőző, ugyan nem kap sok gólt a társaság, de támadójátéka meglehetősen szegényes, 8 hazai meccsén csak 9-szer talált be az ellenfelek kapujába. Most pedig érkezik hozzá a szaúdi élvonal egyik sztárcsapata, amely nem mellesleg a mezőny 3. legjobb védelmét tudhatja magáénak.
Az al-Ahli lemaradása csupán egyetlen pont az éllovas al-Hilal mögött, márpedig a vendégek célja egyértelműen a bajnoki címvédés. A remek forma és a pazar támadójáték ehhez adott, ráadásul legutóbb az al-Ittihad otthonában úgy lőttek 4 gólt, hogy a 18 meccsen 16-szor eredményes Somah nem lépett pályára. Eltiltása azonban letelt, ez pedig nem túl jó jel a Qadisiyah csapata számára. Az előző idényben hasonlóak voltak az erőviszonyok, mint ebben a szezonban, akkor oda-vissza 2-0-ra nyert az al-Ahli, ebben a szezonban pedig szintén 2-0-ra nyert hazai pályán. Mivel jó eséllyel a rivális al-Hilal is begyűjti csütörtök este a három pontot, így ők sem hibázhatnak ezen a derbin.
21000. Panathinaikosz - Brose Bamberg, 1, hendikep – 5.5 pont (1.55) – férfi kosárlabda Euroliga, 20:15A 12-9-es mutatóval álló Pana a Bamberget (8-13) látja vendégül, és bár a németek a legutóbbi fordulóban megtörték a jeget, és legyőzték a Maccabit, csütörtök este aligha terem számukra babér. Különösen annak tükrében, hogy az athéniak az egyik legkíméletlenebb házigazdák, otthon kilencszer győztek, és csak egyszer veszítettek (nem tegnap volt…). Ezzel szemben a Bamberg meglehetősen vérszegény a túráin, a két siker mellett már kilenc zakója van.
Ami a formát illeti, minden sorozatot beleszámítva a Panathinaikosz nyolcat megnyert a legutóbbi tíz fellépése közül, otthon pedig november közepe óta veretlen. A Bamberg mutatója lényegesen rosszabb, és az egymás elleni mérlegre sem alapozhat, hiszen a legutóbbi négy párharcból a Pana jött ki jobban. Tippünk szerint így lesz ez csütörtökön is: legalább hat pontot közé tesz a görög sztárcsapat.
06077. F. Verdasco - D. Medvedev, 1 (1.60) - tenisz, Montpellier férfi egyes, 20:30Már a legjobb 16 között járnak a versenyzők a montpellieri, Franciaországban megrendezésre kerülő férfi tenisz tornán. Egy veterán, és egy ifjú titán küzdelme lesz Verdasco és Medvedev között. Verdasco pazarul kezdte az évet Dohában, szintén kemény pályán. Név szerint végiggázolt az első három körben Pospisilon, Goffinen, és Karlovicon, ami egy igen szép teljesítmény, tekintve azt is hogy az elődöntőben Novak Djokovic ellen is bőven volt esélye a győzelemre, öt meccslabdája is volt, ám Djokovic megmutatta miért az, aki. Az Ausztrál Openen pedig szintén Djokoviccal találkozott az első körben, aki akkor már nem bízta a véletlenre, és simán győzte le a spanyolt. Kettejük még sohasem találkozott egymással, olyan nagyon sok nem is választja őket el a ranglistán, de a köztük lévő 13 év inkább 13 év rutinban fog meglátszani a pályán, sem mint fizikai állapotban, ezért is tartjuk most esélyesebbnek a hatalmas tenyeressel rendelkező spanyol a negyeddöntőbe jutásra.