1.50
Két jó húzás a Man. City vasárnapi meccsére
Manchester City - Swansea
Vasárnap, 14:30 óra
Nem igazán meggyőző eddig Pep Guardiola alakulata. A bajnokságnak nagy reményekkel nekivágó együttes 46 ponttal mindössze az ötödik helyen áll a Premier League-ben, ugyanakkor a kép csalóka, hiszen a második Tottenham csak egy egységgel gyűjtött többet nála, viszont a Chelsea már 59-nél jár. Az utolsó öt bajnokijukon jelentős formaingadozást mutattak be Touréék: ebben a periódusban kikaptak a Liverpooltól és az Evertontól (utóbbitól nagyon, 4-0-ra), előnyből ikszeltek a sarkantyúsokkal (Tottenham 2-2), viszont a kötelező kűröket teljesítették (Burnley, West Ham). Az FA-kupában a Huddersfileddel meccselnek az ötödik fordulóban, és hamarosan jön a BL-nyolcaddöntő is, itt a francia Monaco vár Fernandinhóékra.
Az Etihad Stadionban a bajnokságban eddig 6-4-1-es mérleget hoztak össze a kék-fehérek, gólkülönbségük 21-12 - csak két mérkőzésen nem kaptak gólt. A támadójátékba új lendületet hozhat a télen érkezett brazil Gabriel Jesus, aki első fellépésén nyomban betalált a "kalapácsosok" ellen. A keret mély, csak Gündogan sérült, így Guardiola kedvére variálhat. Lapértesülések szerint a kapuban Navas helyett Caballero kezd majd, ékben pedig ismét a fiatal brazil kaphat helyet Agüero helyett.
A walesiek nagy menekülésbe kezdtek, és Paul Clementtel a kispadon egyelőre nem is áll rosszul a szénájuk. Persze, még nem dőlhetnek hátra a fehérek, ugyanis 21 egységükkel még mindig a veszélyes zónában tanyáznak, igaz, most legalább a vonal felett állomásoznak. Az idei négy bajnokijuk közül hármat megnyertek Llorentéék, legutóbb a szenteket gyűrték le odahaza. Az FA Kupának ugyan búcsút intettek, de emiatt nem lesznek bosszúsak a drukkerek, ha jövőre is a legmagasabb osztályban szerepelnek a kedvenceik.
A téli börzén aktív volt a klub, Narsingh, Caroll, Olsson és Jordan Ayew is csatlakozott a kerethez, ők mindannyian valódi erősítést jelenthetnek a hattyúknak. A védelem ugyan még mindig sebezhető, 52 kapott góljuk a legtöbb a ligában. Idegenben 3-1-7-es mérleget tudnak felmutatni Sigurdssonék, a kettes kapott gólátlag itt is befigyel (12-24). A keret szinte teljes lesz, Briton és Montero sérült, de őket lehet pótolni.
Tippmixen fogadható tippek
Sorszám | Kimenetel | Tipp | Odds |
16236. | 04 | Manchester City és több, mint 2.5 gól | 1.50 |
16237. | 04 | Manchester City és több, mint 3.5 gól | 2.10 |
Azt gondoljuk, hogy a City otthon tartja a pontokat, viszont a Swansea bátor játéka miatt könnyen sokgólos mérkőzést is hozhat a két gárda ütközete. Így a hazai siker mellé még gólokra is fogadunk. Óvatosabbak a +2.5-ös, bátrabbak a +3.5-ös opciót is választhatják az 1-es mellé...
City-Swensea hendi 0-2 ről döntetlen 2.20odsz.
A city kiszámithatattlan!!!
Hanyagolando meccs.