Tippmixtippek: kezdjük a hetet 4-szeres szorzóval
A jól ismert rovatban már reggel jelentkezünk néhány megfontolásra érdemes tippel. A mérkőzéseket, az ötleteket kizárólag a Tippmixkínálatból válogattuk össze, az események elé beírtuk a sorszámot. A meccsek bekerülnek az értékelő táblázatunkba, így ott ellenőrizheted a tippek hatékonyságát. A forma új, a szlogen a régi: fogadjunk, hogy nyersz!
13651. Utrecht 2 - De Graafschap, 2.5 gól felett (1.55) - holland másodosztály, 20:00Két újonc találkozik egymással a holland másodosztály 22. körében hétfő este. A Graafschap ugyan az előző idényben búcsúzott az élvonaltól, azt azonban kevesen gondolták, hogy ennyire gyengén megy majd nekik a második vonalban. Pedig az eredeti cél a feljutás lett volna, ettől azonban fényévekre van a társaság, mindössze 18 pontos, és az osztályozó helyekhez kétszer ennyire lenne szükséges jelenleg. Elsősorban a védelemben vannak komoly problémák, a 38 kapott gól rengeteg, így hiába szereztek a tabella alsó régiójában kiemelkedőnek mondható 34 gólt.
Az Utrecht a bennmaradásért harcol eredeti tervek szerint is, és szerencséjére az Achilles olyannyira kilóg ebből a mezőnyből, hogy minden bizonnyal bent fog tudni maradni. A védelem itt még gyengébb a maga 41 kapott góljával, igaz az otthon 15-13-as gólkülönbség nem olyan rossz. Mindkét csapat 3 gól felett van átlagban meccsenként, 13 illetve 14 bajnokijuk hozott legalább 3 találatot. Ősszel fordított felállásban 3-1-re nyert a Graafschap, és most is jó esélyt látunk rá, hogy legalább 3-4 gólig eljutnak a felek.
17853. Hannover - Kaiserslautern, 1 (1.70) - német másodosztály, 20:15A Hannover vissza akar jutni a Bundesliga I-be, ehhez ma nyernie kell, mivel a riválisok pontot, pontokat szereztek. Jelenleg 32 pontosak, ha győznek, beérik a Stuttgartot és a Braunschweiget is. Otthonában masszívak voltak a bordó-feketék, hatszor nyertek, egyszer döntetleneztek, illetve kaptak ki. A téli szünetben jól ment a gárdának az előkészületi meccseken, így most joggal bizakodhatnak a szurkolók. A Kaiserslautern csak a középmezőny második felében áll, gyenge őszt produkáltak a pirosak. 19 pontosak, közel vannak a kiesőzónához. Vendégként gyenge, 1-3-4-es statisztikája van idegenben, csak négy gólt szereztek vendégségben. A felkészülés alatt jól ment a csapatnak, ez azért pozitívum. A Hannover erős, motivált lesz, így le is győzi ellenfelét.
21742. Las Palmas - Valencia, mindkét csapat szerez gólt (1.55) - spanyol bajnokság, 20:45Részletes anyagukban azt várjuk, hogy a Valencia legalább egy pontot megcsíp majd ezen a derbin, de a gólváltást is értékesnek tartjuk. Ugyanis a Valencia hiába van korábbi önmagához képest jó formában (három bajnoki óta nem kapott ki), a védelem továbbra sem életbiztosítás. A Villarreal otthonában ugyan gólt sem kaptak, ám előtte az Osasuna háromszor is bevette a kapujukat, és az Espanyol is talált egy gólt náluk. A középcsapatként teljesítő Las Palmas sem épp stabil védelméről híres ebben a szezonban, immáron 30 kapott gólnál járnak, a legutóbbi 5 körben csak a Gijón nem lőtt nekik gólt, ám a Sporting gyenge támadósorát elnézve ez nem is olyan meglepő. A Valencia oldalán talán szép lassan rendeződnek a dolgok, az eredmények legalábbis ezt mutatják, valóban jó lehet egy pontra a csapat, de a védelme miatt könnyen elképzelhető, hogy nem ússza meg kapott gól nélkül a hétfő estét.