1.75
Hiszünk a jobb formának és hazait húzunk
Luverdense - Parana
Szerda, 02:30 óra
A brazil második vonalban a 29. fordulónak futnak neki a csapatok. A Luverdense van jobb pozícióban, a 11. helyet foglalja el 39 ponttal. Otthonában erős, mérlege 7-5-2, és a formájára sem lehet panasz. Az utolsó négy bajnokiján veretlen maradt, a két hazai ütközetét behúzta, vendégségben pedig mindkétszer remizett. A keretbe visszatért egy eltiltását letöltő bekk.
A Parana a 15. 33 egységgel, még nincs teljesen biztonságban, ugyanis a kiesési zónától csak hat pontra vannak. A gárda vendégségben nem veretes, 3-4-7-es sora erről árulkodik. A társulat a gyenge szereplés miatt júniusban edzőt váltott, de a formajavulás elmaradt. Sőt, most mély válságban vannak a piros-kékek, négyszer kaptak ki egymás után. A keretben egy középpályás sérült, az alapemberek viszont bevetésre készen állnak.
01776. Luverdense - Parana, 1 (1.75) - TippmixA Luuverdense formája egyértelműen jobb, ráadásul hazai pályán erős is a gárda. A válságban lévő vendégek ma alig ha szereznek pontot. Tippünk így: 1-es...