<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

2.15

Merész hétfői tipp, de remekül fizet

A Serie B két újonca találkozik egymással hétfő este, nekünk pedig egy merész, de remélhetőleg nyerő ötletünk támadt.
Olasz másodosztály
Carpi - Pisa
Hétfő, 20:30 óra

A Carpi tavasszal még az élvonalban küzdött, ám kiesett, így Fabrizio Castori együttese most a visszajutás céljával vágott neki a Serie B-nek. A piros-fehérek hat fellépésen 9 egységet gyűjtöttek, otthon még veretlenek (1-2-0), a legutóbbi három mérkőzésén veretlen maradt. A keretben nincs friss sérült, és eltiltás sem nehezíti a szakvezetés dolgát.

A Pisa a harmadik ligából jött, és a kékek eddig remekül teljesítenek. Gattuso mester alakulata 11 ponttal a 4. pozícióban tanyázik, idegenben eddig kétszer remizett, egyszer pedig kikapott. A pisai védelem a legjobb, eddig mindössze kétszer mattolták, igaz, a támadósor nem brillírozik, Vernáék eddig négyszer voltak eredményesek. Idegenben még nem sikerült gólt lőniük, viszont mellettük szól, hogy négy bajnoki óta őrzik veretlenségüket. Egy belső védő sérüléssel küzd, ő kihagyja a mai mérkőzést.

Tippmixen fogadható tipp

Sorszám

Kimenetel

Tipp

Odds

30600HMindkét csapat szerez gólt (IGEN)2.15

Eddig négyszer találkozott egymással a két alakulat, és mindannyiszor megzörrent mindkét háló. A pisaiak góltalan sorozata előbb-utóbb megszakad, viszont a Carpi is jó eséllyel beköszön saját közönsége előtt. Tippünk így: mindkét csapat szerez gólt!

 
 
  • 2potrien112016október04.06:03ÚjVálasz

    Ésitt is van.Gratulálok!

     
  • 1potrien112016október03.06:06ÚjVálasz

    Ez egy jó elgondolás,több ilyet nyomjatok. A Múlt heti messze legjobb tipp amit itt láttam,egy valóban nyerő és szép tipp, az Ajaccio-Brest BTS is ezen elgondolás mentén született..

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!