1.65
Óvatos és bátor húzás a Sevilla derbijére
Sevilla - Alavés
Szombat, 16:15 óra
A Sevilla több fronton is küzd, és a nyáron kinevezett Jorge Sampaoli eddig jól irányítja az alakulatát. A La Ligában továbbra is "túrafóbiás" a társaság, otthon viszont nem ismer kegyelmet. Hazai környezetben mindhárom ellenfelüket térdre kényszerítették a fiúk, idegenben viszont épp a legutóbbi játéknapon elveszítették a veretlenségüket (Bilbao 3-1). Vitolóék 11 pontosak jelenleg, így a tabella hatodik pozícióját foglalják el 11-9-es gólkülönbséggel. Nasriék a BL-ben jól állnak, a Juvétól ponttal tértek haza, a Lyont pedig Sevillában legyőzték a héten 1-0-ra. A társulatnál Rami, Carrico, Krohn-Dehli és Trémoulinas sérült, a San Mamésben kiállított Sirigu kapus pedig eltiltását tölti. A háló előtt ezúttal Rico kap majd helyet, a 4-3-3-as hadrend biztosan marad.
Az Alavés kilenc egységével a középmezőny tagja, a nyáron kinevezett Mauricio Pellegrino tehát eddig nem vallott szégyent a padon. A kék-fehérek eddig 1-1-1-es vendégsort tudnak felmutatni, de ha ehhez hozzávesszük, hogy már jártak a Vicente Calderónban (Atlético 0-0), a Camp Nouban (Barca 1-2) és a Mestallában (2-1), akkor ezen eredménysor máris más megvilágításba kerül. A társulat jó passzban van, legutóbb fontos mérkőzésen diadalmaskodott a Granada ellen (3-1). A keretben csak Feddal (belső bekk), sérült, de őt lehet pótolni. Bátor játék jellemzi Torreséket, és az biztos, hogy Sevillába sem bekkelni mennek - az öngyilkosság lenne.
Tippmixen fogadható tipp
Sorszám | Kimenetel | Tipp | Odds |
26101 | 04 | Sevilla és 1.5 gól felett | 1.65 |
26102 | 04 | Sevilla és 2.5 gól felett | 2.10 |
Alapjaiban véve nagy a különbség a két együttes között, de ezt az Alavés lelkesedéssel kompenzálhatja. Viszont a Ramon Sánchez Pizjuanban azért már lényegesen jobb alakulatok is kapituláltak. Ezúttal is a hazaiaknak szavazunk bizalmat, és tippünket megtámogatjuk gólokkal.